Családállítás 2023-05-04 Janovics Judit
Az elsősorban Dél-Afrikában élő zuluk nevű bennszülött törzs létszáma
meghaladja Magyarország népességének méretét: több, mint 11 millió főre
tehető. Régi társadalmukban orvosi gyógymódokkal az inyanga (füvesember)
foglalkozott, munkáját pedig a médiumi képességekkel rendelkező isangoma
(jós) nő segítette, aki kapcsolatba tudott lépni az ősök szellemével. A törzs tagjai
még ma is hisznek a tradicionális gyógymódokban, orvosság helyet különféle
növényekből, gumókból, gyökerekből, bokrokból, fakéregből és levelekből
készítenek gyógyhatású keveréket.
Ez a népcsoport jelentős szerepet játszott a családállítás technikájának
felfedezésében. Bert Hellinger a zuluk földjén dolgozott 16 éven keresztül, egy
katolikus misszionárius rend tagjaként. Óriási hatással volt rá, amikor látta és
megélte, milyen hihetetlen nagy jelentősége és gyógyító ereje van az ősök
tiszteletének, és hogy ez miképpen hat az ott élő emberek lelki és testi
egészségére. Akkor még nem tudta, hogy nem csak az ő élete változik majd meg
felismeréseinek köszönhetően. Miután visszatért hazájába, pszichoanalitikusként
a 80-as évek második felében – ahogy ő írja – nem létrehozta, hanem felfedezte
saját munkamódszerét, a családállítást.
Az újdonság az ő technikájában az, hogy nem gyermekkori traumákban
keresi a testi-lelki problémák kialakulásának okát. Felismerte, hogy az
életünkben visszatérő vagy komolyabb nehézségeink jelentős része annak
köszönhető, hogy sorsunk szorosan összefonódott felmenőink és családtagjaink
sorsával. Módszerében kiemelt szerepet játszik a családi energiamező.
Túllépve a hagyományos nyugati pszichológia megszokott keretein,
tanulmányait saját tapasztalataival ötvözte. A 90-es években Németországban,
2000-től világszerte futótűzként terjedt el a Hellinger-féle családállítás, melynek
gyökerei valójában a zuluk törzs gyógyító módszereiben és hitvilágában
keresendők. Ily módon a Hellinger-féle családállítás nem is olyan fiatal, mint
gondolnánk, hanem ősi, gyakorlati tudáson alapul.
Janovics Judit
családállítás, párkapcsolati tanácsadás
egyszomintszaz.hu
info@egyszomintszaz.hu